Szűrő
5%

A 8 hetes vércukordiéta

Fogyjunk gyorsan, és programozzuk újra a testünket

Dr. Michael Mosley, az 5:2 módszer, illetve a Böjtdiéta című bestseller szerzője egészen
új módon közelít korunk egyik legnagyobb csendes járványához – a magas
vércukorszinthez.
A ma fogyasztott ételek magas cukortartalmúak, a bennük lévő szénhidrátok könnyen
felszívódnak, így nemcsak hízlalnak...

3500 Ft
3325 Ft Kosárba
5%

80/10/10

Egy étrend, ami egyszerre képes egyensúlyt teremteni egészségében, testsúlyában és életében

Dr. Doug Graham előadásaival és személyes tanácsadással több ezer embernek segített lefogyni és visszanyerni az egészségét. Világéletében sportolt, és szerte a világon nagyon sok élvonalbeli sportoló mellett dolgozott edzőként.

„Ezt a könyvet azoknak írtam, akik úgy vélik, hogy a megfelelő testsúly és kicsattanó egészség megszerzése velünk született jogunk és egyben ...


3600 Ft
3420 Ft Kosárba
5%

A nagy paleolit csokoládékönyv

Melyik az az étel, amelyik először roppan a szájban, majd lágyan olvad; amelyik éppúgy képes mosolyt csalni egy afrikai kisgyerek arcára, mint egy bostoni nagyvállalat vezérigazgatójáéra; és ami a nehéz pillanatokban beszédesebben fejezi ki az érzéseinket, mint mi magunk? Ez bizony a csokoládé.

Az utóbbi időben nagy divat lett a kézműves csoki, aminek alapanyaga a mi...


3990 Ft
3791 Ft Kosárba
5%

Sütemények paleo módra

A Sütemények paleo módra, azok számára készült, akik szem előtt tartják az egészségtudatos táplálkozás irányelveit, odafigyelnek arra, hogy minél kevesebb finomított cukrot, fehér lisztet vigyenek be a szervezetükbe. Könyvünket nemcsak a paleo étrend követőinek ajánljuk, hanem mindenkinek, aki szereti az olyan édességeket, süteményeket, melyeket diétás változatban is fogyaszthat....

2300 Ft
2185 Ft Készletfigyelés
5%

Nyersen és egyszerűen

A friss és élő ételek táplálják a testünket, csillapítják az éhségrohamainkat és feltöltenek energiával. A nyers étrend tisztít, erősíti az immunrendszert és segít, ha fogyni szeretnénk. Már az is jelentős változást hozhat a mindennapjainkban, ha napi egy nyers étkezést például a reggeli zöldturmixot iktatunk be az étrendünkbe.Több mint 100 finom és aszalógép nélkül is könnyen elkészíthető recept ...

3990 Ft
3791 Ft Kosárba
5%

Vegán helyettesítők

Tudta, hogy a chiamagot nemcsak tojáshelyettesítőként és zselésítőként, hanem jégkrémek, péksütemények, lekvárok, sőt akár sajtok elkészítéséhez is felhasználhatjuk? Hogy tofuból házilag is készíthetünk majonézt, a vaj pedig könnyen helyettesíthető kókuszolajjal? És mit szólna egy kis kókuszkrémből készített tejszínhabhoz?Ez az egyedülálló könyv nem csak az újdonsült, de a veterán vegánok életét i...

3490 Ft
3316 Ft Kosárba
5%

Egyél jókat Ellával!

Csodálatos kalandom az ételekkel három évvel ezelőtt kezdődött, és az új étrend megváltoztatta az életemet. Megtanultam, hogy az ízletes, egészséges étel nem feltétlenül unalmas vagy időrabló, és hogy a növények táplálnak és gyógyítanak. Megszépülsz és jobban érzed magad, ugyanakkor fantasztikusan jókat eszel – alig várom, hogy megosszam veled 100-nál is több természetes, növényi alapú, tej...

4500 Ft
4275 Ft Kosárba
5%

Paleolit táplálkozás és korunk betegségei

A könyvben fejezetről fejezetre bontakoznak ki a nyugati civilizáció és rá jellemző betegségek összefüggései. Ezek a betegségek oly réginek tűnnek és annyira az emberhez tartozónak gondoljuk őket, hogy hajlamosak vagyunk azt hinni: mindig is itt voltak velünk, és ha korábban nem is voltak ennyire gyakoriak, nem új fejlemények az emberiség történetében. Ám ha az egyes betegségeket visszavezetjük a ...

3490 Ft
3316 Ft Kosárba
5%

Pénztárcabarát paleolit ételek hedonistáknak

Minőség túlzások nélkül

A paleolit sütés-főzés nem bonyolult, és nem drága – ám érthető, ha eleinte az ellenkezőjét tapasztalod. Amennyiben nincs még benne rutinod, s hirtelen ötlettől vezérelve, konkrét receptek hiányában vásárolod meg a szükségesnek vélt alapanyagokat, valóban jobban megterhelheted a pénztárcádat és a szabadidődet, mint amennyire szükséges.

Nálam ez a veszély nem fenyeget. Figyelek rád, és s...

3990 Ft
3791 Ft Kosárba
5%

Főzelékes Feri

42 zöldségétel feltéttel és feltétlenül

Kevés ennyire megosztó ételünk van, mint ez a tipikusan magyar egytál. Gondoljunk csak a kelkáposzta főzelékre. Ugye, hogy nem lehet szó nélkül hagyni? Én mindig is nagy főzelékrajongó voltam, szerencsére gyerekként sem sikerült elvenni tőlük a kedvem, amiért édesanyámnak azóta is hálás vagyok. Egy klasszikus főzelékért bármikor hazamegyek ma is.

Szatmári Ferenc agrármérnökből lett s...


3990 Ft
3791 Ft Kosárba
5%

Paleolit fogyókúra hedonistáknak

A legtöbb fogyókúra nem szól másról, mint a mértéktartó porciókról, a számolgatásról és a bűntudatról. Köszönőviszonyban sincsenek valós vágyainkkal! Pedig a fogyókúra is csak akkor jó, ha szívesen csináljuk, nem pedig azért, mert muszáj.
Amikor évekkel ezelőtt kipróbáltam a paleolit étrendet, 180 fokos fordulatot vett az életem: helyreállt az egészségem, és mindössze három hónap alatt lef...


3990 Ft
3791 Ft Kosárba
5%

Paleolit vendégváró falatkák

Ki ne szeretné paleós házigazdaként is elkápráztatni vendégeit gusztusos, étvágygerjesztő falatkákkal, amelyek egészségesek, ugyanakkor képesek a hagyományos koszton elő barátaink elismerését is kiváltani? Vagy épp fordítva: mit is készíthetünk paleós vendégeinknek, ha nem ástuk még bele magunkat a szakirodalomba, mégis szeretnénk őket megfelelő fogadtatásban részesíteni? Mindezt, ha lehet, egy...


2940 Ft
2793 Ft Kosárba
5%

Egészséges ínyencfalatok - Finomságok lisztérzékenyeknek (is)

Hogy miért ír valaki ilyen szakácskönyvet, amikor ő maga nem érintett lisztérzékenységben? Egyszerű: mert Hadarik Rita séfként, népszerű és hiteles bloggerként is meg akarja mutatni, hogy milyen finomságokkal, milyen simán és villámgyorsan lehet életmód-váltani. Akár azért, mert élethosszig tartó diétára kell átállnia annak, akinek leletei igazolják a gluténérzékenységet, azaz cöliákiát. Akár p...


3990 Ft
3791 Ft Készletfigyelés
5%

PH csoda lúgosító ételreceptek

Finom ételek az egészségért

Ha létezne egy olyan diéta, egy olyan életmód, ahol Ön rengeteg finom étel közül válogathat, sokat ehet, és nem kellene folyamatosan nélkülöznie a vágyott ételeit, mégis megőrizné karcsúságát, fiatalos energiáját és egészségét, akkor szívesen életmódot váltana? Nos, ez a fajta táplálkozás és életmód létezik! Elérhető mindenki számára, akinek valóban fontos az egészsége. Ez a PH CSODA lúgosító é...


2690 Ft
2556 Ft Kosárba
5%

Kilófaló alapszakácskönyv - Az Orgona kúria titka

Jelen kötetemet nemcsak a tinédzsereknek ajánlom, hanem azoknak a fiatal vagy akár örökifjú felnőtteknek is, akik most ismerkednek a főzés alapjaival. Lépésről-lépésre elsajátíthatják a magyar konyha legismertebb, alapvető fogásainak egészséges elkészítési módját, megosztom velük számos sütés nélküli, vagyis nagyon gyorsan elővarázsolható, és rendkívül finom sütemény, édesség receptjét is.

...

3450 Ft
3278 Ft Készletfigyelés
5%

Gyógyító konyha

A szakácsdoktor receptjei

Dale Pinnock, az ismert angol gyógyszakács és táplálkozástudományi szakértő eredeti módon vizsgálja a kapcsolatot a konyha és az egészség között. Könyvében külön fejezetet szentel az alapvető élelmiszerek, a zöldségek, gyümölcsök, húsok, tejtermékek, fűszerek összetételének, és az emberi szervezet működésére gyakorolt hatásának, külön fejezetet pedig az étkezéssel, étrenddel befolyásolható vagy...


5990 Ft
5691 Ft Kosárba
5%

Nyersből finomat

Amit a nyers étrend és életmód otthoni bevezetéséhez tudni kell

A nyersdiéta a méregtelenítés, bőrtisztítás, fogyás és közérzetjavítás rendkívül hatékony egészséges módja. De kevés embernek van ideje nehezen beszerezhető alapanyagok után járkálni és mindennap bonyolult receptek alapján főzni. Akkor hát hogyan fogjunk hozzá? Erre ad választ ez a szép kiállású, igényesen megírt és nagyon jól használható könyv, amelyből mindent megtudhatunk, amit a nyersdiétás...


4990 Ft
4741 Ft Készletfigyelés
5%

Bögresütik

Mikrohullámú sütőben villámgyorsan elkészíthető sütemények

Tíz jó ok, hogy te is nekiállj bögresütit sütni:
- Ez az új konyhai divatőrület, és az egész világon hódít – ez nem lehet véletlen.
- Mindössze egy bögre, egy mikrohullámú sütő és néhány egyszerű alapanyag kell hozzá.
- Kevesebb mint 5 perc alatt fantasztikus sütit készíthetsz.
- Alig van utána mosogatnivaló!
- Nincsenek további torkoskodásra csábító maradékok…
- I...


2500 Ft
2375 Ft Kosárba
5%

Van, akinek étel, van, akinek méreg

Diétás receptek - Táplálékallergia

E könyv kiadásával az a célunk, hogy megismertessük a táplálékallergiás embereket a táplálékallergia lényegével és étrendi kezelésével.Ezúton is hangsúlyozni szeretnénk, hogy a kezelés egyetlen lehetséges módja a megfelelően betartott diéta. A helyesen összeállított, jól vezetett diéta mellett a betegek teljesen panaszmentesek lehetnek. Ezért mind a betegek, mind a dietetikusok szerepe rendkívül f...

799 Ft
759 Ft Kosárba
5%

Süssünk cukor nélkül! - Glutén- és laktózmentes kenyerek, torták, sütemények

Egyre több embert érint valamilyen élelmiszer-intolerancia; emiatt sokan küzdenek olyan krónikus bántalmakkal, mint a felfúvódás, teltségérzet, fáradtság, motivációhiány, túlsúly vagy gyulladások. A tünetek kialakulásában nem lebecsülendő szerepet játszik a cukor, a laktóz és a fehér-, gluténtartalmú lisztből készült ételek fogyasztása. Könyvünk jól bevált receptek segítségével mutat egészséges al...

3300 Ft
3135 Ft Kosárba
5%

Szuperételek: együnk egészséget minden nap!

Tudtad, hogy a fodros kel több C-vitamint tartalmaz, mint a narancs, és több kalciumot, mint egy pohár tej? Hogy az áfonya gazdagabb antioxidánsban, mint bármely más gyümölcs? És hogy a quinoa nem gabonaféle, hanem mag, ezért teljes mértékben gluténmentes, ugyanakkor a magas vas-, mangán-, lizin- és riboflavin-tartalma révén stabilizálja a vércukorszintet, hozzájárul optimális testsúlyunk megőrzés...

3600 Ft
3420 Ft Kosárba
5%

160 grammos szénhidrátdiéta 2. rész

Cukorbetegség, inzulinrezisztencia vagy akár fogyókúra is lehet az oka annak, ha valakinek 160 grammos diétát írnak elő az orvosok.

Receptgyűjteményünkben bemutatjuk, hogyan tudjuk az előírt napi 160 gramm szénhidrátbevitelt betartani úgy, hogy az étrendünk lemondások nélküli, ínycsiklandó fogásokból álljon és változatos legyen.

Egyszerűen elkészíthető fogások pontosa...

3900 Ft
3705 Ft Kosárba
5%

Diétás sütemények - lisztérzékenyeknek és cukorbetegeknek

Frank Júlia több tucat szakácskönyv szerzője, a magyar gasztronómiai irodalom kiemelkedő képviselője és Sommer András, a róla elnevezett ismert pesti cukrászda vezetője, süteményspecialista és gasztrotörténész közös könyve.
Kipróbált és bevált receptjeik lisztérzékenyeknek és cukorbetegeknek nyújtanak szakszerű, bőséges kínálatot és lehetőséget arra, hogy ők is részesülhessenek a sokféle tort...

1950 Ft
1853 Ft Kosárba
5%

Forró pocak diéta

Az ajurvédikus fogyókúra

30 napos ajurvédikus módszer fogyáshoz, a test anyagcseréjének normalizálásához.

A természetes egyensúly visszaállítása, amikor a szervezet visszanyeri öngyógyító képességét....

4500 Ft
4275 Ft Készletfigyelés
5%

Paleolit kódolás személyre szabva

A háromlépéses terv, amellyel lefogyhatsz, meggyógyulhatsz, valamint fitt és egészséges maradhatsz egy életen át

A paleolit életmód elvein alapuló, hatékony és praktikus módszer - egyéni igényekhez igazítva!

A paleolit mozgalom töretlen népszerűségnek örvend szerte a világon. Mindez annak köszönhető, hogy egyre többen bizonyosodnak meg róla: egészségünk megőrzésének egyik leghatékonyabb módja, ha szem előtt tartjuk, mi...

3990 Ft
3791 Ft Készletfigyelés
Ön elavult böngészőt használ! A jobb felhasználói élmény érdekében kérjük, frissítse böngészőjét.   Értettem